A hegymászók egyik legnagyobb kihívást okozó problémájáról, a magaslati betegségről mindannyian gyakran olvashatunk, fontos azonban tudni, hogy nem csak 8000 méteres magasságokban találkozhatunk ezzel a jelenséggel. Mikor és hogyan alakul ki? Milyen formái ismertek? Hogyan előzhetjük meg? – a magaslati betegség rövid, gyerekorientált áttekintése hasznos lehet a vakációs szezon idején.
Napjainkban egyre divatosabb a hegyi turizmus, és a modern infrastruktúra által, olyan magasságok is könnyen elérhetővé váltak, amelyek pár évtizeddel ezelőtt még a tapasztalattal rendelkező sportolóknak is kihívást jelentettek. Európa-szerte könnyedén kacskaringózhatunk fel, pár hajtűkanyaron keresztül, 2000-2500 méteres magasságokba. Nem elérhetetlen már a kisgyerekek számára a svájci Matterhorn gleccser sem, ahol felvonó visz fel óránként 2000 embert, 40 perc alatt, 1600 méterről 3883-ra. Ez több mint 2000 méteres szintkülönbséget jelent. Ilyen esetben nem csak az izgalom vagy az időjárási körülmények jelentenek kihívást, a magasság miatt kialakuló oxigénhiánnyal is meg kell küzdenie szervezetünknek.
Hegymászás során minden megtett méterrel csökken a levegőben az oxigén parciális nyomása, ezáltal csökken a tüdőben az alveoláris oxigénfelvétel, ami gyorsan a teljes szervezet elégtelen oxigénellátásához vezet. A szövetek megfelelő oxigénellátása érdekében elengedhetetlen a kompenzációs mechanizmusok teljes körű kiaknázása, ellenkező esetben könnyen kialakulhat a magaslati betegség valamelyik formája. Ezek a mechanizmusok kis gyermekkorban még elégtelenül működnek.
A magaslati betegség három teljesen különböző kórképet foglal magába. Leggyakrabban a köztudatban is ismert hegyibetegség lép fel. A magasság okozta nyomáskülönbség miatt kialakulhat az úgynevezett hegyi agy- illetve tüdőödéma is. A három kórkép felléphet önmagában vagy együttesen, de bármely kettő kombinációját is leírták már. Az ismert rizikófaktorok közé tartozik az elért végső magasság, az elégtelen akklimatizáció, de nem utolsó sorban a sebesség is, amellyel legyőzzük a szintkülönbséget. Egyáltalán nem mindegy, hogy hosszú órák alatt feltúrázunk a csúcsra, vagy egy felvonóval percek alatt emelkedünk több ezer métert.
A magaslati betegség leggyakoribb formája az akut hegyibetegség. A tünetek már 2000-2500 méteres magasságban jelentkezhetnek. Általában 4-36 órával hegymászást követően alakulnak ki. Leggyakrabban fejfájás, hányinger, hányás, szédülés, fáradtság, étvágytalanság formájában jelentkeznek. A hegyről való leereszkedés után, pihenéssel, kezelés nélkül is elmúlnak, pár nap alatt. A diagnózis felállítása felnőttek esetében nem jelent kihívást. Gyerekkorban, főként 3 éves kor alatt, a verbális kommunikáció hiánya miatt, fokozott figyelmet igényel a tünetek azonosítása.
Az akut hegyibetegség egyik ritka és nagyon súlyos formája a hegyi agyödéma. Ez általában 3000-3500 méter fölött alakul ki. A hegyibetegség általános tünetei mellett a koponyaűri nyomásfokozódás okozta neurológiai problémák, mint például ataxia, személyiségzavar, eszméletvesztés, kóma jellemzik. Az agyödéma ritkán fordul elő, de esetében igen súlyos kórképpel nézünk szembe, melynek 8o %-os a mortalitása. E két kórkép patofiziológiája multifaktoriális és nagyon komplex, még napjainkban sem teljesen tisztázott a kialakulásuk pontos menete. Egyes források a hegyi agyödémát az akut hegyibetegség végstádiumaként írják le.
A magasság okozta betegségcsoport harmadik formája a hegyi tüdőödéma. Ez egy nyomás indukálta, nem kardiogén eredetű tüdőödéma. Általában 3000 méter magasság fölött, hegymászás után 1-5 nappal alakul ki. A betegség korai tünetei közé tartozik a légszomj, illetve a csökkent teljesítőképesség. A későbbiekben dyspnoe, orthopnoe, hörtyögő tüdőzörejek, véres köpet alakul ki. A vér oxigénszaturációja ebben a fázisban már jelentősen csökkent. Maszkon át adott oxigén adása, illetve a hegyről való leereszkedés hatására a tünetek gyorsan javulnak. A gyerekek esetén, az oly gyakran fellépő légúti betegségek még jobban növelhetik a hegyi tüdőödéma kialakulásának kockázatát. Egyéb rizikófaktorok a veleszületett szívbetegségek, veleszületett tüdőbetegségek, Down-kór vagy a sarlósejtes vérszegénység. Amennyiben egészséges gyereknél alakul ki a hegyi tüdőödéma, mindenképpen javasolt egy, az esetleges rizikófaktorok feltárására irányuló, átfogó vizsgálat.
Az akut magaslati betegség megelőzésében legnagyobb szerepe a prevenciónak van. Legfontosabb a fokozatos emelkedés, 2000 méter fölött a napi emelkedés nem haladhatja meg a 500 méteres szintkülönbséget. A gyógyszeres prevenció gyerekek esetében nagyon ritkán, ajánlott. Amennyiben ismert rizikófaktor áll fenn, és elkerülhetetlen a 2000 méteres magasságban való tartózkodás, akkor el lehet gondolkodni a gyógyszeres kezelésen, amely Acetazolamid adagolással történik.
A legújabb tanulmányok azt javasolják, hogy a harmadik trimeszterben járó terhes nők ne menjenek 2200 méter fölé. A síkságon született újszülötteknek egyáltalán nem javasolt a 2500 méter körüli vagy azon felüli magasság. Az első pár hónapban a csecsemőknek nem ajánlott több órát 2500 méteres magasságban tölteni, illetve 6 éves kor alatt nem szabad 4000 méternél magasabbra menni.
A klasszikus hegyibetegség leghatékonyabb ellenszere a visszaereszkedés a kiindulási magasságba. A tünetek az esetek nagyrészében 24-48 óra elteltével teljesen megszűnnek. A fejfájás, hányinger a klasszikus gyógyszerekkel enyhítendő (Ibuprofen, Paracetamol). Súlyos esetben Acetazolamid és Dexamethason javasolt, illetve maszkon keresztül 2-4 liter/perc oxigén adható, kórházi körülmények között.
A vakáció tervezésekor gondoljunk arra is, hogy a csecsemők és kisgyerekek alkalmazkodási képessége fokozatosan alakul ki, minden környezeti változás megterhelést jelenthet számukra.
Forrás: Prof. Dr. med. Marc Moritz Berger, Priv-Doz. Dr. med. Clemens Stockklausner: Kinder in der Höhe, Berufsverband für Kinder- und Jugendärzt
Fordította és szerkesztette: Dr Kovács Katalin, gyermekgyógyász szakorvos
2025 szeptemberében, néhány héttel ezelőtt a NICE közzétette a pneumónia diagnózisára és kezelésére vonatkozó legfrissebb irányelvét (NG250), amely felnőttekre és gyermekekre vonatkozóan is tartalmaz ajánlásokat. A NICE irányelvek elsősorban angliai szakemberek számára kötelező erejű ajánlások, azonban magas színvonalú, evidenciákon alapuló útmutatásokról lévén szó, amelyre világszerte szakmai standardként tekintenek, minden gyermekellátó orvosnak érdemes ismerni azokat. Véleményem szerint el kell gondolkodnunk azon, hogy a saját gyakorlatunkban az antibiotikum-kezelés időtartama, a választott szerek spektruma és a kiegészítő vizsgálatok mennyiben felelnek meg az aktuális nemzetközi ajánlásoknak (a baktériumok eltérő antibiotikumrezisztenciája, a lakosság eltérő egészségi állapota vagy az eltérő szociális- és gazdasági háttér valóban indokolják az eltérő kezelési sémákat?). Az alábbiakban kiemeltük a számunkra lényeges pontokat.
A véralvadás nagyon komplex folyamata az emberi szervezetnek. Védő, vérzéscsillapító szerepe van, traumák, sérülések esetén, de csak ha megfelelő helyen, ideig és mértékben történik. Normális körülmények között az alvadást elősegítő és gátló faktorok egyensúlyban vannak. A trombofília fokozott véralvadási hajlamot jelent, nagyobb trombózis rizikót. Egyáltalán nem ritka állapot, kb. minden 4. embert érint. A kóros vérrögképződés életveszélyes tromboembóliás betegséghez vezethet. A mélyvénás trombózis ill. tüdőembólia gyakorisága 18 éves kor alatt kb. 1:100 000.
Tovább olvas ...
Dr. Mihai Craiu új könyve (Cartea sănătății copilului tău) 2025. június 1-jén jelent meg, és valódi segítséget kínál a szülőknek a gyermekgondozás egyik legnagyobb kihívásában: hogyan ismerjük fel, mikor van valóban ok az aggodalomra, és mit tegyünk, ha a gyermek megbetegszik?
Több évtizedes gyermekorvosi tapasztalata alapján Dr. Craiu közérthetően és tudományosan megalapozottan válaszol azokra a kérdésekre, amelyek szinte minden szülő fejében megfogalmazódnak:
Tovább olvas ...