A dr. Balázs Boglárka onkológus rezidens által indított Onco-Team Portrék Facebook oldalon megjelent interjúban dr.Hadnagy Margó frissen szakvizsgázott gyermekgyógyászt, gyermekonkológus rezidens válaszol 5 kérdésre.

Frissen szakvizsgázott gyermekgyógyász és gyermekonkológus rezidens vagyok, azaz még figyelek, tanulok - elsősorban Horváth Adrienne és Papp Zsuzsanna doktornőktől, de az asszisztensnők és a régóta kezelés alatt álló gyerekek szüleitől ugyancsak. Színésznek készültem egy darabig, ami nagyon jól jön a gyerekekkel való interakcióban. Pszichodrámát tanulok, mert hiszem, hogy amit ki lehet játszani, mondani, az már gyógyítja a testet is.

1. Miért választottad ezt a lelki kihívásokkal teli szakágat? 
Hát ez afféle érthetetlen szerelem volt 11. osztálytól. Mások a Twilight sorozatot olvasták, én meg Polcz Alaine könyveit faltam - ahogy ő pszichológusként írt a gyermekonkológiai tapasztalatairól, az engem nagyon lázba hozott. Egyetem alatt a Szegedi Gyermekonkológia Klinikán töltött három hónap pedig végleg meggyőzött, hogy én ezt a fajta terápiás orvoslást szeretném csinálni: hetekre bent vannak a gyerekek, szüleik, beszélhetünk kedvenc rajzfilmekről, tini szerelmekről stb. a betegségen túl. A gyermekonkológián sokkal több a napfény, mint az elsőre látszik.

2. Hogy tudod feldolgozni azt, amikor már nem tudsz segíteni egy betegeden ?
Hát rezidensként még nem kellett első vonalban konfrontálódnom ezzel a kérdéssel, de ez a pillanat mindig nyomasztó a team számára: nyugtalan éjszakákról mesél úgy a főorvos, mint az asszisztensnők. Nekem az segít, ha látom, hogy a szülők tisztában vannak a helyezettel, ha van bennük egy fajta ráhangolódás, hogy akkor mire szeretnének figyelni az utolsó napokban, hetekben. Ha méltósága lesz ezeknek a napoknak is.

3. Mennyire van igény a szülők részéről a lelki támogatásra?
Nálunk a 2. Gyermekgyógyászati Klinikán nagy ajándék, hogy a Little People alapítvány képviseletében jelen van Barabás Tünde pszichológus, aki amellett hogy napi foglalkozást biztosít a gyerekeknek, az anyukákkal is dolgozik. Ezzel együtt mi orvosok szintén sokszor beszélgetünk a szülőkkel, különösen az anyukákkal, hogy mi a kezelési folyamat lelki dinamikája, hogy mire figyeljenek. Én az öt év alatt sokszor hasznosítottam a lelkigondozói tudásomat.

4. "Hazaviszed" magaddal a betegeidet?
Igen, mivel szeretek gyalogolni, ezért tényleg hazáig viszem a napot, a gyerekek gesztusait, aznapi beszólásait. Ha kritikus állapotban van egy gyerek, akkor többet kell sétáljak, táncoljak, hogy aludni tudjak. A párom és az egyik kedves barátnőm meg is hallgatnak, ami nekem nagy segítség.

5. Mit tanácsolnál egy olyan szülőnek, aki most szembesül gyerekének diagnózisával?
Hmmm... Hogy bízzon az orvosokban, és tegye a lépéseket egymás után. Az első hónapban akkora a sokk-hatás, hogy alig lehet ép ésszel felfogni a dolgokat. Az első hónapot túl kell élni, utána könnyebb lesz, akkora kialakul a rutin, kapcsolatok születnek a többi gyerek szüleivel, a gyerek is megnyugszik. És bízzanak: az Élet sikerülni tud a leglehetetlenebb helyen is!